✧3. fejezet✧

✧3. fejezet✧

Szia!

Itt is van a 3. fejezet! Remélem tetszett az előző fejezet, meg talán az azelőttiek! Tudom, "kicsit" hosszúra sikerült a 2. fejezet, de nem szeretem két külön részre bontani egy fejezetet.

Ebben a fejezetben ezeket olvashatod: Jae rájön, hogy talán mégis érzik még valamit iránta, de próbálja Tae-t kiverni a fejéből, mert fél, hogy megint csak átveri a fiú őt. A főhősnőnk próbálja távol tartani magát Tae-től, de elég nehezen megy neki. Valamiért mégsem tudja kiverni legalább egy percre a fejéből a tetovált fiút. Eközben Jae-nek lett egy esélye, hogy egy híres divatboltban dolgozzon fotósként, vagy még annál is többként. Másnap már rögtön el kell mennie egy fotózásra, ahol modelleket fotóz, ráadásul hírességeket. Jae nem hiszi el, de a sikeréhez egyre közelebb halad. Egy probléma mégis fog akadni. De vajon mi lesz az? És azután mi történik Jae-vel? Mit csinál? Kiderül, ha tovább olvasod! További jó olvasást kívánok, ha kíváncsi vagy erre a részre!
Kim Lee


3. fejezet
Song: SEVENTEEN & Ailee - Q&A

Sok ideig fogtuk Tae-vel egymás kezét, majd eszembe jutott, hogy lehet, hogy nekem kellene mennem, mert attól félek, hogy még elveszítem a fejemet, és még valami lesz köztünk. Meg még anya se tudja, hogy én hol vagyok, vagyis biztosan aggódik miattam.
- Tae, lehet, hogy nekem kell mennem... - ránéztem, majd ő is rám. - Anya biztosan aggódik irántam, és őszintén mondva, én egy kicsit félek, hogy mi lesz otthon. Nem szeretném, hogy anya ennyire aggódjon.
- Akkor mondd meg neki, hogy késni fogsz egy kicsit. Na, gyere. - nem engedte el a kezemet, de viszont maga után húzott. - Menjünk busszal, hogy ne egyedül gyalogolj haza, oké?
- Oké. - bólintottam, majd a szabad kezemmel az arcomat eltakartam, és lefelé fordítottam a fejemet.
Nem akartam, hogy Tae így lásson engem, mert akkor már attól is félnék, hogy azt hinné, hogy még mindig szeretem.
5 perc alatt a buszmegállóhoz értünk, majd még úgy vártunk kb. 2-3 percet, míg a mi buszunk megjön. Gyorsan felszálltunk, és láttuk, hogy egy öreg néni és egy öreg bácsi ül. Csak ők ketten. Senki más. Mikor a legszimpatikusabb helyet kiválasztottuk magunknak, lehuppantunk oda. Érdekes, mert Tae nem engedte el a kezemet, hanem tovább fogta. Ráadásul még szorosabban is fogott. Én az arcomat még mindig takartam, mert tényleg nem akartam, hogy így lásson engem.
A busz ajtói becsukódtak, majd elindultunk. Tae a túloldali vállamra rakta a kezét, és közelebb hajolt hozzám.
- Nézz ki. - levette a kezemet az arcomról, és kifelé fordította a fejemet.
Most egy szökőkutat láttunk, ami világított neon fényekben.
- Azta. De szép. - nem tudtam levenni róla a szememet, még akkor se, mikor már majdnem elhagytuk a kutat. Végül csak elhagytuk.
- Milyen furcsa ez.
- Mi?
- Hogy ilyen egyszerűen hagyod, hogy fogjam a kezedet.
- Nem akarom, hogy most perpillanat a körülöttem lévő emberek megutáljanak. - forgattam a szemeimet.
- Ó, értem. - mosolygott egyet, de nemcsak a szájával, hanem a szemeivel is.
- Elnézést, fiatalok. - hallottuk, hogy az öreg néni felénk szól. Remegő hangja egy kicsit megijesztett először, de utána már megszoktam. - Elnézést, hogy zavarom Önöket, csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon szép párok Önök. - bólintott, majd mosolygott egyet a ráncos pofiján. - Sok sikert fiam.
- Köszönjük a kedvességét. - visszabólintott a néninek Tae, majd kacsintott. - Önöknek meg további... izé... jó estét kívánok és további jó életet a-
- Nem kell folytatnod, csak csönd, oké? - befogtam a száját, és zavartan az öreg párra mosolyogtam. - Elnézést, kissé ügyetlen a szavak használatában. Lehet, hogy férfinak néz ki, de belül egy 1 éves.
- Hé, ez nem igaz! - Tae levette a kezemet a szájáról, és megpöccintette a homlokomat. - Butuska. - csücsörített.
- Ha nem veszekednének annyit, akkor talán nem is alakult volna köztük ki igaz szerelem. Az az igazi szerelem, ahol nemcsak boldogság van, hanem harag is. - most az öreg bácsika szólalt meg. - Akkor én se ismertem volna meg ezt a csodálatos nőt. - a mellette lévő nőre mutatott. - Ő itt a világon a legszebb nő, akit az életemben láttam.
- Na, Joo Ha. Hagyd abba.
- Nekem meg a legszebb nő az életemben az ez a nő mellettem. - Tae viszont rám mutatott. - Hát nem csodás?
- De, igazán. - a nőszemély megint ránk mosolygott. - Na, Joo Ha. Menjünk, mert itthon vagyunk.
A busz egyszer csak megállt, majd bemondták, hogy "Végállomás".
Előre engedtük az idősebbeket, majd ők leszálltak, aztán meg leszálltunk mi is.
Szépen elbúcsúztunk tőlük, majd mi egyenesen mentünk, és befordultunk az utcámba. Természetesen, Tae még mindig nem engedte el a kezemet. Én ráeszméltem, hogy mi a jó szent szart csináltam az elkövetkező órákban. Gyorsan felébredtem, és szokásosan paradicsom lettem. Elengedtem a kezét, és elálltam az utat.
- Tae. Innentől haza tudok menni, oké? - idegességem miatt még a fülem is vörösebb lett a szokottnál. - És nem bocsátom meg, hogy ennyire elveszítettem a fejemet miattad. - mutogattam rá. - Ezt még megbosszulom.
- Hiszen élvezted. - nyújtotta felém az egyik kezét, és várta, hogy adjam oda a kezemet. - Csak egy, aztán békén hagylak. Esküszöm.
- Bunkó. De csak egy. - megráztam magam, majd felpuffasztott arccal odamentem, és a kezemet elhelyeztem a kezében, majd megsimogattam az ujjaimmal. - Csúnya a kezed, ezzel a sok tetkóval.
- Köszi. Ezt bóknak szánom. - kacsintott, majd magához húzott, és megölelt.
- Tae?! Ezért megöllek!
- Ölhetsz, de akkor is akartam. Na, mindegy. - elengedett, majd ellökött. - Szárnyalj messzire, fehér galamb!
- Oké. - fapofát vágtam, majd hátat fordítottam, és a házam felé indultam. - Csá Chul Bok Tae.
- Csáóka, Cho Jae Hwa. - hallottam a mély, és erős hangját ebben a sötét éjszakában.
Talán utoljára ezen a napon.
Gyorsan haza trappoltam, és mindkét kezemmel az arcomat fogtam, és annyira ideges voltam, hogy elkezdtem, természetesen halkan visítozni.
- Olyan hülye vagyok! Hogy dögölne meg a pokol tüzében az a srác!! - már az ajtó előtt álltam, majd szépen lenyomtam a kilincset, és köszöntem anyunak.
- Szia anya! - nyeltem egy nagyot.
- Cho Jae Hwa kisasszony. - anya felém fordult, és boldogan mosolygott. - Tán nem pasiztál?
- Pff, dehogy! Csak egy kicsit sétáltam a szabadban.
Levettem a cipőmet, és már mentem volna a szobámba, de eszembe jutott, hogy még megakartam kérdezni valamit.
- Amúgy... nem vagy ideges, hogy egy szót se szóltam neked? Vagyis... biztos aggódtál, hogy hol vagyok egyedül... az éjszaka közepén... nem?
- Természetesen aggódtam. Hiszen a lányom vagy. Mégis ki ne aggódna egy ilyen szép lány után? Még Lily is aggódott érted.
- Mi? Lily? - a kutyára mutattam, aki éppen a kanapén fetrengett. - Csak azt ne mondd, hogy sírt vagy azokat a furcsa vékony hangokat adta ki.
- De, sajnos azt csinálta. Mikor hazajöttem, akkor itt ült az ajtó előtt, és elkezdett ugatni, vagyis visítozni olyan boldog lett. - anya a mosogató felé fordult, majd elkezdte az egyik tányért mosni.
- Na, gyere ide, te kis fehér pamacs! - vigyorogva a kutyához mentem, aki szintúgy örült nekem. Rögtön a nyakamba ugrott, és össze-vissza nyaldosott engem. - Jó, oké! Oké! Azért ne nyald ki a szemem a helyéről! Mert akkor te rakod vissza!
- Drágám.
- Jó, bocsi. Ez kissé undorító volt. Na, megyek fel. - elengedtem a Lily-t, majd megint a szobám ajtajához mentem. - Szerintem ma hamar lefekszem, és, ha majd szólítasz, akkor szerintem nem hallom, mert mostanában zenét hallgatok, ha nehezen alszok el.
- Rendben, értettem. Ja, várjál! Jó, hogy eszembe jutott! - anya levette magáról a köpenyt, és elzárta a csapot is. Újra felém fordult, és vigyorogni kezdett. - Van egy jó hírem.
- Anya. Mi az? - már a gondolataim előre futottak, és volt egy sejtésem, hogy vajon mi lehetett az, amit anya akar mondani. Odafutottam, és a kezét megfogtam, és már én is mosolygásban törtem ki. - Ugye nem az, anya?
- De, az. Sikerült, Jae Hwa!
- Úristen! Komolyan?! - anya nyakába ugrottam, és körbe-körbe pattogtunk. - Mikor mondták?
- Egy fél órával ezelőtt, mielőtt te hazajöttél volna. Egy férfi beszélt, valószínűleg az a csávó, akivel te dumáltál.
- És még mit mondtak ezen kívül?! - elengedtem anyát, és a kezét fogtam meg újra. - Mit mondott?
- Azt mondták, hogy már holnap mehetsz, és kipróbálhatod, hogy milyen ott dolgozni. És annyit mondtak még, hogy holnap kivételesen te fotózod le a modelleket, és állítólag, ha jókat csinálsz, akkor következő Stradivarius újságban benne is lehetnek a képeid!
Igen, jól hallottátok.
Még úgy egy hónappal ezelőtt írt a blogomra egy üzenetet, amiben ezek álltak: Profi fotósnak tűnsz, és jó írónak. Tetszik a blog, kivételesen. Üdvözlettel, Jeong Min Jun (Koreai) Stradivarius szerkesztője és fotósa
Ugye mikor ezeket olvastam, el se hittem, hogy mit írtak le, a blogomra. Nagyon örültem, és rögtön visszaírtam neki, viszont már privát üzenetben. Megköszöntem a kedvességét, és szintúgy leírtam, hogy el se tudtam hinni, hogy egy ilyen profi ember tért az én blogomra. Úgy kb. 1 héttel később írt vissza, mert sokáig mással dolgokkal foglalkozott, ezért nehezen tudott nekem visszaírni. És igen, 1 hét múlva visszaírt. Írta, hogy míg ez az egy hét eltelt, azon gondolkozott, hogy mi lenne, ha adna nekem egy esélyt, hogy lefotózzak többféle témában embereket, természeti csodákat, stb. Ha sikerül, akkor talán meggondolja, hogy náluk dolgozzak, de csak kezdőnek. Ha meg ott jól teljesítek, akkor talán már elkísérhetem a Stradivarius többi dolgozóját külföldre is! Erre is megörültem, és természetesen elfogadtam az ajánlást. Leírta, hogy ezekben a témákban szeretne engem látni, mint fotósként: sport fotózás (mozgó felvételek); tájkép fotózás; portré fotózás; és egy szabadon választott, viszont az meg legyen szerkesztve szivárvány színekben. Ezek lennének. És én sikeresen teljesítettem a feladataimat. A képeket átküldtem, úgy a hónap felénél. Nagyon tetszettek neki, és meg is mondta, hogy tényleg beleadtam apait, anyait e képek elkészítéséhez. Mondta, hogy a választ csak egy hónap múlva tudja csak megmondani. És végre sikeresen megmondta! Jupi!
- Jó, felkészülök a holnapra! - megöleltem utoljára anyát, majd a szobámba rohantam, és bezártam az ajtót magam mögött.
Ledobtam magam az ágyba, és örömömben idegrángásom volt. Halkan visítoztam, nem akartam anyut zavarni a visításom miatt. Rögtön a telefonomért nyúltam, ami a zsebemben volt. Gyorsan feloldottam, majd boldogan beléptem a Messenger-be, de aztán lefagytam.
Miért lépek be a Messenger-be?
Kiléptem, majd megráztam a fejemet, és a telefont magam mellé raktam, majd elfordultam, hogy ne lássam a telefonomat egy kis ideig.
Mi ütött belém, hogy Tae-nek akarok írni? Hiszen utálom. A mai nap se volt jó...
Vagyis... Hát...
Mondjuk úgy, hogy kibírtam! Brr! Kiráz a hideg már attól is, hogyha rá gondolok. De, mégis furcsa... Mégsem ráz ki annyira a hideg. Sőt, inkább melegséggel telik meg a szívem. Nem szabad, Jae! Így is már átvert egyszer, még egyszer nem teheti meg! Nem lehetek akkora barom! Már érettebb lettem azóta, és sokkal okosabb is vagyok! Még anya is megmondta! Mondjuk ő az anyám, nő mit mondjuk a drága lányának...?
Mérges kezdtem magamra lenni, hogy így érzek Tae iránt. Nem szabadna, mert egy bunkó pöcs. Nincs igazam? Ma is csak azért volt ilyen kedves, mert fel akar szedni, hogy majd az ágyban végezzünk, és ő boldog legyen, én meg halálra sírom magamat. Na, azt azért nem csinálnám meg. Amúgy most is miért gondolok rá?! Nem szabad, Jae!
Rezgett a telefonom. Azt hiszem tudom, hogy ki volt az. Kicsit remegni kezdtem a szokottnál, mert izgultam, hogy vajon mit írt nekem Tae.
Újra a telefonomhoz fordultam, majd a kezembe vettem, és feloldottam a kódomat. Igen, jól tudtam. Tae írt.
Beléptem, és rögtön megnéztem az üzenetet:

10:12 PM

Taee~: Hello 👀👅 Biztonságosan otthon vagy ??

Elmosolyodtam, mert mégis örültem, hogy aggódik irántam. Rögtön visszapötyögtem neki.

Jaee~: Szia Tae! Igen, itthon vagyok, amúgy is csak pár méterre hagytál el engem lol. Veled mi van? Te otthon vagy?   10:14 PM

Taee~: Na, visszaírtál lolol👋 Aham, itthon rohadok

Jaee~: Egyedül vagy? A szüleid?

Taee~: ... Am még te nem tudod   10:15 PM

Jaee~: Mit?

Úgy kb. pár percig pötyögött, addig idegesen vártam, míg visszaír.
Emlékszem, hogy régebben sem volt olyan jó kapcsolata a szüleivel, de a szülei se voltak olyan jó kapcsolatban. Az egész család nagy káoszban volt. Főleg úgy, hogy három gyerek él abban a családban. Szintúgy tudom, hogy egy bátyja és egy öccse van. Mind a kettővel találkoztam már legalább egyszer. Azt hiszem, hogy Tae és a bátyja között 5 év különbség van, és Tae és az öccse között meg valami 9 év, ha jól tudom. Valószínűleg most az öccse 14 éves, a bátyja meg 30 éves. Azta, a szüleik sokáig bírták csinálni a... Khm. Bocs, ez most nem poén time.
Én szerintem már tudom, hogy mi lesz, amit írni fog Tae.

Taee~: Biztosan emlékszel, hogy mi még együtt voltunk, akkor a szüleim elég sokat veszekedtek... Hát nem bírták olyan sokáig, hogy n ég velük élek... régen se bírták, hogy három gyerek élt a házukban, de az igazság marhára örültek, mikor a bátyám elhagyta a házat. Szintúgy akkor is örültek, mikor én is ott hagytam őket. Miután otthagytuk őket, elváltak a szüleim. Az öcsém a bátyámhoz költözött, és vele él. Én egyedül élek🙍...   10:20 PM

Jaee~: Őszinte részvétem, hogy ezek történtek... Az öcséd, hogy bírta? És a bátyád?

Taee~: Nem kell. Jobban megvagyok egyedül, mint a szörnyetegekkel. Az öcsém, nemrég lett csak 14 éves, szóval vele nagyon nem volt probléma. Akkor lett volna probléma ha kisebb lenne. A bátyám is arra számított amire én.   10:21 PM

Jaee~: Ennyire utálod őket?

Taee~: Aha
Taee~: de ne dumáljunk róla oké

Jaee~: Oké, bocsi   10:22 PM

Taee~: holnap ráérsz egy találkozóra ? 😁

Jaee~: Nem tudok holnap, max. csak késő este, de azt szerintem anya meg nem engedné.   10:23 PM

Taee~: naa ne álszenteskedj~ miért félsz?

Jaee~: NEM ÁLSZENTESKEDEM! És nem félek. Ha olyan kedvem van, le tudok neked keverni egyet. De holnap tényleg nem érek rá.

Taee~: ... ok   10:24 PM

Jaee~: Bocsi

Taee~: np
Taee~: de akkor menjél aludni, nem tartalak fenn   10:25 PM

Jaee~: Köszi, és még egyszer bocsánat. Jó éjt! 😊😊

Taee~: neked is💙 álmodj rólam😏💤

Jaee~: Azt nem teszem bocs😂

Taee~: Viszont én majd teszek róla💪   10:26 PM

És vége lett a csevegésnek. Kiírta, hogy Tae nem elérhető. Én is szintúgy kiléptem a Messenger-ből, majd felültem, és az asztalomra raktam a telefont. Lehalkítottam, majd gyorsan elmentem lezuhanyozni, és a pizsamámat szépen felvettem. Még egyszer kimentem, és megkérdeztem anyától, hogy pontosan hányra kell mennem. Meg is kaptam a kérdésemre a választ, majd visszamentem a szobámba, és bezártam az ajtót. Az ágyamba ugrottam, majd betakaróztam, és a telefonom felé fordultam. Vajon Tae most mit csinál?
Nem, nem! Egyszerűen nem gondolunk rá! Kezd idegesítő lenni már! Elegem van abból a srácból.
Viszont, a holnap az én napom lesz. Senki se szól bele, csakis én. Én szövöm a gyöngyöket a szálra. A sikerem holnap kezdődik.

***

- Na, mentem!
Elköszöntem anyutól, majd csuktam be az ajtót. Minél gyorsabb lépteket váltottam, hogy minél hamarabb ott legyek.
Tiszta vörösben ragyogott az arcom, még mindig nem fogtam fel rendesen, hogy én most hírességeket fogok fotózni, ráadásul az egyik kedvenc fotósommal együtt. Azta! Soha, de soha a büdös életben nem számítottam volna erre. De, az igazság, annak örülök, hogy idáig kibírtam. Na, de most! Jön Jae ideje! Irány a fotózás.
Brrr.
Már rezzen a telefon. Hupszika, vajon ki az? Hm? Na kicsoda? Hát persze, hogy Chul Bok Tae. Vajon ki más!
- Basszus, ez a gyerek. - vettem ki a zsebemből a telefont, majd megnyitottam az üzenetet.

9:13 PM

Taee~:


Taee~ egy fájlt osztott meg Önnel.

Taee~: egy kis kávé? kapsz, ha jössz 😝

Jaee~: Tae, komolyan nem tudok menni. Bocsi. Így is úton vagyok. Szia.   9:14 PM

Taee~: Most szomorú vagyok!!😭😭

És ez volt az utolsó üzenet, amit elolvastam tőle. Mikor visszacsúsztattam a zsebembe a telefonomat, éreztem, hogy még mindig rezeg. Meddig bírja?
Sok ideig rezgett a telefonom, de nem foglalkoztam vele. Hagytam a francba.
Még úgy sétáltam körülbelül 10 percet, és már az isteni épület teremtem. A szám feljebb csúszott a szokottnál, és biztosan ijesztő mosolyom lehetett most. Megráztam a fejemet, majd elfordultam, és megcsapkodtam a pofikámat.
- Cho Jae Hwa! Itt az esély! Nem ronthatod el! - még egyszer megcsaptam a fejemet, majd boldogan újra az épület felé fordultam. - Sikerülni fog!
Elindultam, és már éreztem a kinti világ és az épület közötti levegőáramlást. Éreztem, hogy ez az én világom. Tovább sétáltam, és láttam, hogy ott van a pultos, magyarán, akinél be kell jelentkezni. Odarohantam, de természetesen lassan.
- Jó napot kívánok! - meghajtottam a fejemet, majd rögtön rákönyököltem a pultra. - A mai Stradivarius modell fotózásra jöttem, Jeong Min Jun neve alatt tartozom.
- Jó napot! Biztosan Ön az a lány, akiről beszéltek annyian. - a pultos nő, visszamosolygott, majd valami pötyögött a gépen, majd a telefonhoz nyúlt, és bepötyögte (valószínűleg) Jeong Min Jun számát.
- Ó, szóval már híres is vagyok. - fordultam el, és boldogan motyogni kezdtem. - Hát ez nem csoda, haha.
- 10. emelet, jobb oldal. - lerakta a telefont, majd meghajolt, és mutatott, hogy merre van a lift.
- Köszönöm. - tisztelettudóan én is meghajoltam.
Újra az ijesztő vigyorgásom az arcomra termett, de mire felfogtam, már a liftben vagyok, és remegve megnyomom a 10. emeletre vezető gombot. És bezártak engem a liftbe, vagyis az ajtó becsukódott. Újra megcsapkodtam az arcomat, hogy még jobban észhez térjek, és ne csináljak semmi baromságot. Éreztem, hogy most már jobban rezgek a szokottnál. A szívem hevesen vert, olyan érzés volt, mintha most akarna kiugrani a helyéről, és elszökne máshova. Annyira izgultam.
Pár perc alatt a 10. emeleten voltam, és már éreztem, hogy most lesz számomra a világvég. Az ajtó kinyitódott. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam, és léptem egyet. Kiléptem a liftből.
Nem fordítottam jobbra a fejemet. Egyszerűen lefagytam. Most már mindenem remegni kezdett, még egy hajszálam is beleremegett az egészbe.
- Á! Cho Jae Hwa! Megérkezett! - hallottam egy kisfiús hangot, majd éreztem, hogy valaki a vállamhoz ér.
- Á! - felordítottam, majd elugrottam tőle. Pontosan a szemeibe néztem, majd gyorsan lehajtottam a fejemet, és nem bírtam újra a szemeibe nézni.
- Mi? Te félsz? - megfogta az államat, majd pontosan felfelé helyezte a fejemet, és ráadásul úgy, hogy a szemébe tudok nézni. - Nincs mitől! - most a keze a hátamra csúszott, majd elkezdett lökdösni az úgynevezett "színpadhoz", ahol a modellek állnak, és pózolnak.
Ja, el is felejtettem mondani. A kinézete a pasasnak. Szőke volt. Kerek szemüveg, fehér ing, rózsaszín öltöny és rózsaszín szövetnadrág. Lenéztem a lábára. Azt hittem ott kezdek el öklendezni. Mezítláb volt, és a csodálatos lábán ott rohadtak a szőrszálak, amik sötétbarna színűek voltak. Fúj! Sajnálom, de én egyszerűen nem bírom a szőrös lábakat, vagy a bármilyen szőrös pasit. Csak akkor szeretem, ha csupaszok. Várjunk. Ez hülyén hangzott. Nem baj! Én így gondolom.
A tekintetemet a színpadra vezettem, majd idegesen mosolyogtam.
- Hölgyeim és uraim! Meghoztam a frissen sült husikát! - elengedett, majd rám mutatott. - Tapsoljanak!
Hirtelen minden tekintet rám nézett, és vigyorogva tapsoltak. Én egy félmosolyt és egy hajolást adtam nekik cserébe.
- Mutatkozz be. - mutogatott rám, majd összekulcsolta a kezeit. - Gyerünk!
- Öm...
- Sziasztok. - felhúzta a szemöldökét Jeong Min Jun.
- Öm, igen! Sziasztok! - intettem, és újra remegni kezdtem. Hangosan nyeltem egy nagyot. - A nevem... Cho Jae Hwa, de szólítsatok csak Jae-nek, ha úgy tetszik. - csettintettem.
Basszus. Ez nem kellett volna. Jesszus.
- Öm... ez vagyok én! Hehe. - idegesen nevetni kezdtem, majd elfordultam és megvakartam a fejem. Hallottam, hogy páran sugdolózni kezdtek, majd elfordultak és tovább a dolgukat.
Ne, ez nagyon ciki. Basszus, nem erre számítottam!
- Mindegy. - legyintett egyet, majd elfordult és egy másik emberhez ment, de még hozzám szólt. - Vedd elő a kamerádat és menj középre! Készülj, gyorsan!
- Igenis! - úgy éreztem magam, mint egy kisdiák, akit éppen fegyelmeznek. Kerestem egy üres széket, ahova letudnám rakni a táskám, hogy elővegyem és összerakjam a kamerámat, de nem találtam.
- Tessék egy szék.
A hang felé fordultam, majd megijedtem egy kicsit, mert egy jóképű és igazán helyes srác a közelemben volt, egy székkel a kezében.
- Rakd ide a cuccod, nem árt senki-
- Bok Hyuk! Jöjjön, kell még smink! - egy nő kijött a fehér lepedő mögül, egy sminkes táskával. Vörös haja volt, és vörös szemöldöke, de attól függetlenül gyönyörű volt. - Ne beszéljen alattvalókkal. - megfogta a kezét, és elráncigálta a mellettem lévő fiút.
Furcsálkodva néztem, hogy vajon mit értett ez alatt, amit a nő mondott.
Míg leraktam a táskám, és elkezdtem összerakni a fotógépet, elkezdtem a nevén gondolkodni. Bok Hyuk. Miért ilyen ismerős? Hm, mindegy. Még soha nem láttam, de mégis ismerős a neve.
Szépen összeraktam, majd a nyakamba raktam és középre mentem, ahova Jeong Min Jun mondta. Nem remegtem annyira, mint az elején, de azért mégsem bírtam annyira magammal. Az ujjaim remegtek és valószínűleg az arcomon is lehetett látni az izgulást. Szerintem elkezdtem egy kicsit izzadni is. Viszont remélem, hogy nem izzadom le a sminket.
- Chul Bok Hyuk! Jöjjön, és üljön le a székre! - ordított Jeong Min Jun. - És Ön, hölgyem. Az új csillag az égen. Jae, készen állsz?!
- Igen! - büszkén mosolyogtam, de belül szétvisítoztam magam, hogy basszus, még mi lesz ma, mire kell még számítanom. - Teljesen kész vagyok! - mutogattam a kamerámra, de újra lehúztam a számat, mert tudtam, hogy ez baromira égő.
- Oké! Modell a helyén, kamerás ott van, minden kész! Mindenki menjen ki a francba, ha jót akar! - ordítozott tovább Jeong Min Jun.
Rohadt sokan elkezdtek össze-vissza futkorászni, volt egy olyan ember is, aki Bok Hyuk előtt rohant el. Természetesen a modell majdnem szívrohamot kaphatott, mert lefagyva a kezemben lévő kamerát bámulta, de az emberke elfutott előtte.
- Oké! Mindenki megvan? Akkor gyerünk! Fények! Füst! Oké! - mutogatott valamerre Jeong Min Jun, szerintem már ő se tudta pontosan, hogy hova mutasson. Elég hülye fazonnak néz ki így. - Jae, fotózz!
- Öm... oké! - a kamerát az arcomhoz raktam, és ráközelítettem Bok Hyuk-ra, és hirtelen egy villanás és egy csattanást adott ki a kamerám.
Kb. 20 percig fotóztam Bok Hyuk-ot, és azután szünetet tartottunk. Odasétáltam a székemhez, majd óvatosan leraktam a táskámra. Utána egy helyben a földet kezdtem el bámulni. Nem tudtam, hogy mit kezdjek magammal.
- Eotteohke naega umjigil su eopge nal. Ooh Ahh Ooh Ahh hage mandeureojwo. Gajja gajja jinsim eomneun. Gajja jal ga jal ga!
- Huh! Ooh Ahh-hage! - megfordultam a hang felé, és hangosan felüvöltöttem, hogy tovább mondjam a szöveget. Mit látnak szemeim.
- A kis TWICE fan. Ujjujj. Figyelj, ciki helyzetbe hozol mindkettőnket.
Tae. Mit...
- Jae hölgyem, mi baja? Mi nem tetszik Chul Bok Tae uraságban? - odajött hozzám Jeong Min Jun. - Hiszen a modellünk öcsikéje. Nézz rá milyen helyes.
- Ne már...! - pattogni kezdtem és már majdnem sírásban törtem ki. Levettem a kamerámat és a táskámat, majd a székbe ültem és az ölembe raktam a cuccaimat. - Basszus.
- Hm, ismerik egymás-
- Húzzon. - intett neki Tae. - Húzzon innen. Megoldjuk ketten a problémákat. Hiszen jó barátok vagyunk, nincs igazam? - Tae megsimogatta a fejemet, majd felborzolta a hajamat. - A kis huncut nagyon játékos tud lenni-
És beleütöttem a hasába.
- Kussolj. - lecsapkodtam magamról a kezét, és összekulcsoltam a kezeimet.
- Én most megyek, haha. - megijedt arccal Jeong Min Jun elsétált.
- Áu, te pi-
- Mi? - felhúzott szemöldökkel felé fordultam. - Mondd ki. Mondd.
- Te picsa... - simogatni kezdte a hasát, majd lehúzta a száját. De utána leguggolt és a kezét a székemre rakta.
- Meg ne...!
- Csak leraktam! Ne ölj meg! - a fejét a pulcsijába húzta és egy kicsit remegni kezdett. Nem vette ki a fejét, hanem onnan folytatta. - Miért nem mondtad, hogy idejössz? Akkor még jöhettünk volna együtt, vagy valami.
- Nem akarok veled lenni.
Kivette a fejét, és rám nézett. Kicsit lefagyott.
- Mi?
- Nem szeretném veled tovább építeni a kapcsolatom. - felé fordultam és közelebb hajoltam. - Utállak, nem is kellesz nekem. Most itt vagyok, ez a jövőm. Te nem kellesz bele, még csak elrontod az életem. Kösz, hogy itt voltál eddig. Mondjuk meg se kell köszönnöm, mert az igazság nem is kellett volna. Nélküled is eljutottam volna idáig. Egyszerűen nem-
- Elég legyen.
Elém termett Bok Hyuk.
- Elég legyen, Jae Hwa. - tűzben égett a szeme. - Ne mondd tovább, oké?
- Neked nincs semmi közöd az öcséd és én köztem-
Bok Hyuk felrántott a székből, úgy, hogy a pólómat megfogta a nyakamnál, és az arcához közel húzott.
- Egy rohadt csúnya szót se mondj róla! Vagy megöllek!
vissza